2014 Európa Kupa Oostende és Flanders Grand Prix 1. nap
| A szép sikereket hozó Junior EB után a következő utunk Belgiumba, a nagy hagyományokkal rendelkező Oostende városába vezetett |
Oostende Európa Kupa és Flanders Grand Prix, Belgium
Nagyszerű folytatás az Európa Bajnokság után
A több mint 100 éves hagyományokkal rendelkező belgiumi Oostende volt az Európa Kupa sorozat következő állomása. 18 ország 640 sportolója állt rajthoz, köztük három versenyzőnk a Tornádó Teamből.
Gardi Dominika, aki egy ellenfele durva szabálytalanság miatt nem teljesen elégedetten térhetett haza az Európa Bajnokságról, ezúttal, nagyszerű eredményeket szállítva bizonyította, hogy a legjobbak között kell számolni vele korosztályában.

Mindjárt az első napon 3. tudott lenni a nagyon erős mezőnyben a 10.000 m ponton.
Nagyszerű formában versenyzett Kopilovic Eleonóra is, aki ugyanitt a számára remek 15. helyezést hozta.

A csapattal tartott a jövő egyik nagy ígérete, Sajgó Anna is, aki korosztályában a fiatalabb évjárat képviselője.
Sajnos szerencsétlenre sikeredett a kezdet, mert 2000 méteren menetközben a cipője csatja kiszakadt és a cipő fűzője a kerekek közé szorult. Anna a harmadik helyről esett el, szerencsére ügyesen , így továbbra is versenyben maradhat a folytatásban….még ha a B futamba is lecsúszva ezzel.

A videó megtekintéséhez kattints ide
A videó megtekintéséhez kattints ide
A videó megtekintéséhez kattints ide