2015 EB Wörgl/Innsbruck, utca második nap

Megosztás

2015 EB Wörgl/Innsbruck, utca második nap Ma az 500 méterek, a pont és a váltók voltak a műsoron

Az 500 méterek rajtját érthetetlenül rossz helyre tették. A külső két pályáról rajtolva a továbbjutásra nem sok esély volt. Nóra és Domka ennek ellenére még továbbjutott a negyeddöntőbe, de onnan, újból a külső pályára kerülve szinte semmi esély nem volt a folytatásra. Iványi Tomi remek időt ment, de nem jutott tovább a negyeddöntőbe, Blanka pedig a 12. helyen zárta ezt a távot.

  

 

A hosszú távokra délután került sor, az esőfelhők pedig vészesen közeledtek. Sajnos a pontverseny ezen a napon nem a mi versenyszámunk volt. Blanka a táv feléig nagyon jól bírta az erős tempót de aztán elfáradt a  végére, Domka ismét bukott, pedig mindjárt az elején pontot érő sprintet mutatott be, Szögi Tomi pedig szintén hamar elkészült az erejével. Nóri a 15. helyen végzett.

 

     

 

A nap végére az utcai váltók maradtak, amelyet még éppen meg tudtak tartani a legfiatalabb korosztálynak, a többit elmosta az eső.

Óriási csatában a Kopilovic –Hunyadi- Gardi összeállítású váltó a nagyon előkelő negyedik helyen végzett, fiaink a 9. helyen értek a célba.

 

 

 

Egy nap van hátra az Európa Bajnokságból…..holnap marathon.  Török Réka áll majd rajthoz, Sántha Blanka  pedig a junior korosztályban veszi fel a harcot versenytársaival.

Megosztás

img
2019-ben a szakma szavazatai alapján a következő elismerésekben részesültek egyesületünk sportolói és fontos személyiségei:

Az Év Ifjúsági Sportolója: Bíró Hanna junior és felnőtt magyar bajnok, junior EB 4. helyezett

Az Év Felnőtt Női Sportolója: Gardi Dominika, felnőtt magyar bajnok EB és VB 8. helyezett

Az Év Felnőtt férfi Sportolója: Erdős Dávid, felnőtt magyar bajnok

Az Év Edzője: Kéri Ferenc

A "Magyarország Görkorcsolyasportjáért" elismerést kapta Gardi János, aki nemzetközileg elismert szaktekintély mind a versenybíráskodás, mind a doppingkérdések területén.

Az "Év Tornádója 2019" elismerést közönségszavazatok és az edzők szakmai véleménye alapján Bíró Hanna érdemelte ki

Újdonságok
Az idei nyári táborok előzetes plakátja a honlap "nyári táborok" oldalán megtalálható
2024.03.05
Ngy örömünkre sok-sok új arcot láthatunk rendszeresen a legkisebbek edzoésein. A szezon legfontosabb tudnivalóiról beszélünk a március 7-i szülői értekezleten a Sólyom utcában az edzés időtartama alatt.
2024.03.03
Nagypályás jegesek! Sipirc a sportorvoshoz! Január 13-ig kérem a kék könyveket, hogy tudjak nevezni!!!
2016.01.10
Sportolói igazolás a letöltések között! Gyertek pecsételtetni és aláíratni!
2012.09.23
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-1-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.