EEC Veseli

Megosztás

EEC  Veseli Jó kis verseny volt!
VESELI 2017

Ötödik állomásához érkezett a Kelet Európa Kupa verseny sorozat, amelyet ezúttal a csehországi Veseli rendezett. Öt ország mintegy 170 versenyzője állt rajthoz. A Tornádó Team 8 fős különítménnyel és nagyszerű teljesítményekkel tette emlékezetessé a hét végét.
 
 
A junior E korosztályban Iványi Kata népes mezőnyben lett a harmadik helyezettel, azonos pontszámmal negyedik. Egyetlen távon hiányzott egy hajszálnyi ahhoz, hogy ő legyen a bronzérmes.
 
 
Sikerült mindez Tarján Ádámnak, aki szép eredményként bronzérmes lett a hasonló korú fiúk mezőnyében.
 
 
 
 
A junior D-sek között két újoncunk, Sarkadi Lázár és Kovács Patrik mutatkozott be. Mindketten nagyot fejlődve, több ellenfelüket maguk mögött hagyva lettek 8. illetve 9. helyezettek.
Ugyanebben a korosztályban a lányoknál Kovács Kámea bomba formában versenyzett. A legnépesebb mezőnyben valamennyi távján higgadt helyezkedéssel, okos taktikával tudott győzni, így összesítésben is a dobogó legtetejére állhatott. Sándor Lilla is kiemelkedősen teljesített a korosztály fiatalabb évjárataként. 1000 méteren lépést tudott tartani csapattársával és elcsípte a második helyet, ami a végső összetett helyezésében is sokat jelentett. A 20 fős mezőnyben a 7. hely lett az övé.
 
 
Bíró Hanna versenyzése is élmény volt. Egyre magabiztosabban helyezkedik idősebb versenytársai között, így aztán végül egy nagyon értékes második helyet szerzett összesítésben. Ez a Kelet- Európa kupa ezüstérmét is jelentette neki ezen a hét végén.
 
 
A legfiatalabb utánpótlás nevét sem felejtjük el, hiszen a legfiatalabbak között a 4 éves Sándor Léna három táv alapján aranyérmet szerzett.
 
 
Hosszabb szünet következik Európa szerte a versenynaptárakban, hiszen a kontinens bő két hét múlva Portugáliára figyel. Hamarosan az Európa Bajnokság küzdelmei kezdődnek meg, ahol 7 Tornádós versenyző húzhatja magára a válogatott futóruháját.

Megosztás

img
2019-ben a szakma szavazatai alapján a következő elismerésekben részesültek egyesületünk sportolói és fontos személyiségei:

Az Év Ifjúsági Sportolója: Bíró Hanna junior és felnőtt magyar bajnok, junior EB 4. helyezett

Az Év Felnőtt Női Sportolója: Gardi Dominika, felnőtt magyar bajnok EB és VB 8. helyezett

Az Év Felnőtt férfi Sportolója: Erdős Dávid, felnőtt magyar bajnok

Az Év Edzője: Kéri Ferenc

A "Magyarország Görkorcsolyasportjáért" elismerést kapta Gardi János, aki nemzetközileg elismert szaktekintély mind a versenybíráskodás, mind a doppingkérdések területén.

Az "Év Tornádója 2019" elismerést közönségszavazatok és az edzők szakmai véleménye alapján Bíró Hanna érdemelte ki

Újdonságok
Az idei nyári táborok előzetes plakátja a honlap "nyári táborok" oldalán megtalálható
2024.03.05
Ngy örömünkre sok-sok új arcot láthatunk rendszeresen a legkisebbek edzoésein. A szezon legfontosabb tudnivalóiról beszélünk a március 7-i szülői értekezleten a Sólyom utcában az edzés időtartama alatt.
2024.03.03
Nagypályás jegesek! Sipirc a sportorvoshoz! Január 13-ig kérem a kék könyveket, hogy tudjak nevezni!!!
2016.01.10
Sportolói igazolás a letöltések között! Gyertek pecsételtetni és aláíratni!
2012.09.23
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-1-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.