Gardi Dominika Európa Bajnoki bronzérme Olszországban !!!
![]() |
Magyarország és a Tornádó Team legnagyobb EB sikere Cardano al Campoban |
Négy versenyzőnk, Iványi Kata, Sándor Lilla, Bíró Hanna és Gardi Dominika képviselte a Tornádó Teamet és a magyar válogatottat a Cardano al Campóban rendezett Európa-bajnokságon. Mind a négy lány teljesítményére nagyon büszkék vagyunk – ráadásul egészen különböző okokból.

Iványi Kata utolsó éves juniorként több számban is remekül versenyzett. Legjobb eredményét az utcai 100 méteres sprintben érte el, ahol a 6. helyen végzett, pályán pedig 200 méteren 7. lett. Kata számára a nemzetközi szezon még nem ért véget, ősszel a junior világbajnokságon vár rá az év legnagyobb kihívása.

Sándor Lilla számára egészen más kihívást jelentett ez az Európa-bajnokság. Tavaly még juniorként versenyzett, idén pedig első éves felnőttként kellett helytállnia egy lényegesen erősebb és rutinosabb mezőnyben. Lilla 1000 méteren a 14., 500 méteren pedig a 15. helyen végzett.

Talán a puszta helyezéseknél is többet mond, hogy első senior évében már képes volt stabilan versenyezni ebben a mezőnyben. Nagyon büszkék vagyunk arra, ahogyan megérkezett a felnőttek közé, és arra is, hogy mindössze 19 évesen már ilyen teljesítményt tudott nyújtani első felnőtt Európa-bajnokságán. Ez még csak az út eleje, és nagyon kíváncsian várjuk a folytatást.
Bíró Hanna egészen más felkészülésből érkezett az Európa-bajnokságra. Hanna már a jeges szezonra készült, ebből a munkából „ugrott át” az utcai versenyek 100 méteres sprintjére, és nagyszerű versenyzéssel 12. helyet szerzett a felnőtt mezőnyben. Különösen értékes eredmény ez úgy, hogy felkészülése ekkor már nem a görkorcsolyás versenyzésre, hanem a következő jeges szezonra irányult.
És végül Gardi Dominika, aki ezen az Európa-bajnokságon valami egészen különlegeset vitt véghez.
A 10 000 méteres eliminációban megszületett az a pillanat, amire nagyon régóta vártunk: Dominika bronzérmet szerzett a felnőtt Európa-bajnokságon!
Ez az érem számunkra jóval több egy újabb nagyszerű eredménynél: a magyar gyorsasági görkorcsolyasport első felnőtt kontinensbajnoki érme. Hatalmas dolog ezt leírni, és még nagyobb öröm, hogy ezt a történelmi eredményt egy Tornádós versenyző érte el.
És Domka itt még nem állt meg. Az 1000 méteres döntőben fantasztikus versenyzéssel a 4. helyet szerezte meg, mindössze egyetlen helyre a dobogótól. Két ilyen eredmény egy Európa-bajnokságon önmagáért beszél, és talán mindennél jobban mutatja, milyen nagyszerű formában versenyzett ezen a héten.


A szezon azonban még nem ért véget: Kata és Domka számára a világbajnokság jelenti az utolsó nagy kihívást. Tudjuk, hogy ott kegyetlenül nehéz lesz az Európa-bajnokságon elért eredményeket megismételni –
de mi szeretjük magasra tenni a lécet. Az EB-n látott forma pedig ad okot arra, hogy bizakodva várjuk a folytatást.

A videó megtekintéséhez kattints ide
A videó megtekintéséhez kattints ide
A videó megtekintéséhez kattints ide