Homokhát eredmények Röszkéről

Megosztás

Homokhát eredmények Röszkéről Közel 100 induló állt rajthoz a TornádóTeam immár hagyományos fedettpályás versenyén Röszkén.
Homokhát Kupa 2019, Röszke
 
2019. február 23-án rendezte meg csapatunk a Homokhát Kupa teremversenyt, melynek a röszkei Orbán Dénes Általános Iskola Sportcsarnoka adott otthont. A verseny népes mezőnyét Kistelekről a Hétkerék Egyesület, Tatabányáról a TDKE, valamint Szegedről a KDE és a házigazda Tornádó Team versenyzői alkották. A versenyzők külön profi és amatőr kategóriákban ügyességi, és gyorsasági számokban mérték össze tudásukat. Az ügyességi versenyen egy korosztálynak megfelelő akadálypályát kellett teljesíteniük a gyerekeknek, a gyorsasági verseny pedig „üldözős” körverseny formájában zajlott, valamint minden korosztálynak volt egy hosszabb, tömegrajtos távja is. A versenyre sok szegedi és környékbeli ovis is eljött, akik külön kategóriában versenyezhettek szintén ügyességi és gyorsasági számokban.
Csapatunk utánpótlás korú versenyzői közül főként az amatőrök számára volt ez fontos megmérettetés. Nagyon szépen helyt álltak a gyerekek a versenyen, szinte minden korosztályban sikerült érmet hoznunk. Ezek alapján igazán nagy reményekkel vághatunk neki az idei szabadtéri versenyszezonnak.
 
Eredményeink:
Amatőrök
Aranyérmesek: Vörös Kata, Ocskó Bence, Sándor Léna, Sógor-Jász Soma, Lőcsei Levente
Ezüstérmesek: Sógor-Jász Regő, Vasuth Fanni, Fazekas Imre, Kövesdi Abigél, Vörös Dániel, Fazekas Lóránt
Bronzérmes: Kövesdi Adél
Továbbá: Kapuvári Eszter, Ocskó Odett, Varga Tirza, Bálint Zsófia, Ocskó Kata, Sipos Lara és Kesztyűs Benedek is szép eredményeket értek el.
Profik
Aranyérmesek: Csanádi Jázmin, Tarján Ádám
Bronzérmes: Iványi Kata
Váltó bronzérem: Tarján Ádám-Kovács Patrik
 
Edzők: Garzó Erika, Erdős Alexandra, Monostori Eszter

Megosztás

img
2018-ban a szakma javaslatai alapján Magyarországon az Év gyorsasági görkorcsolyása a nők között Gardi Dominika, a férfiaknál pedig Dieterle Fábián lett. A junior kategóriában ezt a címet a nőknél Sajgó Anna, a férfiaknál Iványi Tamás érdemelte ki. Az év edzője ismét Kéri Ferenc lett.

Újdonságok
Nagypályás jegesek! Sipirc a sportorvoshoz! Január 13-ig kérem a kék könyveket, hogy tudjak nevezni!!!
2016.01.10
Sportolói igazolás a letöltések között! Gyertek pecsételtetni és aláíratni!
2012.09.23
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Minik! Szombaton (04.16.) Az Intersport előtt bemutatót tartunk! (Napfény park) A bemutató 13:00-kor kezdődik DE a gyülekező fél egy és háromnegyed egy között van. Kori,védők,sisak. Aki csak tud jöjjön, hogy megmutassuk milyen ügyesek vagyunk :) Eszter
2011.04.15
Minik! Ha véletlenül esne az eső kedden vagy csütörtökön (ami kizárt.. ), akkor a Napos úti tornaterembe gyertek! (Izabella hídon át, első lehetőségnél jobbra.. és az utca végén a bal oldalon van az iskola :) ) Az időpont maradt.. 6-7-ig, de ha lehet már háromnegyed 6ra gyertek, hogy időben kezdhessünk!! Addig is mindenki erősen szorítson, hogy süssön a nap.. mert ugye Szombaton verseny.. :)
2011.03.28
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-1-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.