Nanjing 2016 Junior VB/ Pálya első nap

Megosztás

Nanjing 2016 Junior VB/ Pálya első nap Domka remek kezdése a 10.000 méter ponteliminációban

 

1.Nap pálya

 

 

 

Trópusi hőségben indult a VB első napja, ahol Nóra mindjárt az első távon , a 300 méteren állt rajthoz. Ezt a távot bemelegítésnek használta, mert a komoly terveket a további távokon kell valóra váltani. Délután mindkét lányunk a 10.000 méteres pont eliminációban készült a 36-od magukkal kőkemény menetre, ami valóban az is volt. A várakozásnak megfelelően a két kolumbiai hatalmas tempót diktált, amelybe kezdetben csak az ázsiai versenyzők tudtak beleszólni. Lányainknak ilyen tempó mellett csak lassan sikerült összeállni, mivel Domka  a leghátsó sorból indult. Sajnos, illetve szerencsére két bukást is sikerült megúszni, ám a kikerülési manőverek rendesen kivették az erőt lányainkból. Nóra hamarabb elkészült az erejével, így Domka ezúttal egyedül folytatta a csatát ellenfeleivel. Egyetlen pillanatnyi kihagyás elég volt ahhoz, hogy leszakadjon a vezető bolytól, ám derekasan tartva magát végül a nagyszerű 13. helyen ért célba.

Megosztás

img
2019-ben a szakma szavazatai alapján a következő elismerésekben részesültek egyesületünk sportolói és fontos személyiségei:

Az Év Ifjúsági Sportolója: Bíró Hanna junior és felnőtt magyar bajnok, junior EB 4. helyezett

Az Év Felnőtt Női Sportolója: Gardi Dominika, felnőtt magyar bajnok EB és VB 8. helyezett

Az Év Felnőtt férfi Sportolója: Erdős Dávid, felnőtt magyar bajnok

Az Év Edzője: Kéri Ferenc

A "Magyarország Görkorcsolyasportjáért" elismerést kapta Gardi János, aki nemzetközileg elismert szaktekintély mind a versenybíráskodás, mind a doppingkérdések területén.

Az "Év Tornádója 2019" elismerést közönségszavazatok és az edzők szakmai véleménye alapján Bíró Hanna érdemelte ki

Újdonságok
A közelgő saját rendezésű Kelet Európa Kupa versenykiírása a letöltések között
2024.04.11
A tatabányai diákolimpia döntőjének versenykiírása a letöltések között
2024.04.10
Az idei nyári táborok előzetes plakátja a honlap "nyári táborok" oldalán megtalálható
2024.03.05
Nagy örömünkre sok-sok új arcot láthatunk rendszeresen a legkisebbek edzésein. A szezon legfontosabb tudnivalóiról beszélünk a március 7-i szülői értekezleten a Sólyom utcában az edzés időtartama alatt.
2024.03.03
Nagypályás jegesek! Sipirc a sportorvoshoz! Január 13-ig kérem a kék könyveket, hogy tudjak nevezni!!!
2016.01.10
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-1-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.