Tatabánya Európa Kupa
Tatabánya - Európa Kupa 2011
Remek eredményekkel zárult az első magyarországi Európa Kupa a Tornádó Team számára.
Az európai csapatokon túl népes mezőny jött el, többek között Dél –Afrikából, kedves színfoltjaként az indulóknak. Világbajnokokban sem volt hiány, a két új-zélandi göris, Kalon Dobin és Scott Alridge is megtisztelte jelenlétével a versenyt.
A válogatott keret tagjai továbbra is hozták formájukat, sőt egyre jobb eredményeket szállítottak. Hülber Dani lába ismét elsült a 300 méter döntőjében és ez nagyon bíztató a küszöbön álló junior EB előtt. Sántha Blankának rövidtávon sikerült legyőznie a nagy ellenfelet, az osztrák Júlia Ankrischt, remélem, Olaszországban is hasonló lesz a sorrend!
Esztó 500 méteren futott nagyon jót, Réka mondhatjuk nagyon kellemes meglepetésre továbbra is a legjobb volt a magyarok között a hosszú távokon, és a nemzetközi összesítésben is második!
Bence élményszámba menő, nagyon jó erőbeosztással és nagyon okos versenyzéssel lett mindkét hosszútávon harmadik az erős mezőnyben, Ádám pedig egyértelműen a legjobbak közé érkezett a hazai mezőnyben, kiegyensúlyozott versenyzésével meghálálta a válogatott kerettagságot.
A legörömtelibb talán a junior C-s lányok kadettek közötti szereplése volt! Gardi Dominika mind a rövid mind a hosszútávú összetettben a legjobb négy, illetve öt között végzett, s ezzel kiérdemelte, hogy fiatal kora ellenére is ottlehessen az Európa Bajnokságon.
Remekül szerepelt Deák Dóri és Kopilovic Nóri is, le a kalappal a teljesítményük előtt!!!
A fiatalabb kategóriákban is remekeltek a mieink. Aranyérmesek lettek Iványi Tomi és Sajgó Anna, ezüstérmet nyertek Horesnyi Fanni, Sóti Mirella és Ujvári Réka, bronzérmet pedig Urbán Bogi nyakába akasztottak.
Mindenkinek hatalmas gratuláció!!!!!!!!!
A július 16-án kezdődő olaszországi Ifjúsági Európa Bajnokságon a következő versenyzők képviselik Hazánkat magyar válogatottként:
Kadett
Sántha Blanka, Gardi Dominika, Hülber Dániel,
Junior B
Monostori Eszter és Török Réka.
Dékány Bence a hollandiai felnőtt és junior A korosztály Európa Bajnokságán indul magyar válogatottként.
Sántha Blanka
Dékány Bence
Edzőjük Kéri Ferenc, aki az év edzője elismerést kapta.
A videó megtekintéséhez kattints ide
A videó megtekintéséhez kattints ide
A videó megtekintéséhez kattints ide
