Veszélyben a Skate Night - delmagyar.hu

Tavaly ötödik születésnapját ünnepelte a Skate Night, azaz a görkoris esték Szegeden. Egyre népszerűbbé vált a tömegsportrendezvény, idén mégis lehet, hogy nem találkozunk vele: megszűnhet.

Megosztás

A Tornádó Team csapata hat évvel ezelőtt gondolt egy merészet, létrehozta a Skate Nightot, azaz a görkoris estéket. Nem ők találták ki ezt a tömegsportrendezvényt, hanem külföldi példát követtek. Több más országban már évek óta sikeresen működött a rendezvény, így adva volt a példa, hogy a Tisza-parti városban is megvalósuljon. Márciustól októberig minden hónap első keddjének estéjén rótták a kilométereket a görkorisok. Idén azonban lehet, hogy nem találkozunk velük.
 
– Sajnos – kezdte a beszélgetést Garzó Erika, a Tornádó Team egyik vezetője –, két nagyobb támogatónk is közölte velünk, hogy a továbbiakban nem tudja szponzorálni a rendezvényeinket. Ez érzékenyen érint bennünket, hiszen minden görkoris este komoly anyagi kiadással járt. A biztosítás, az útvonallezárás nem két fillérbe került. Talpalunk, megyünk, dolgozunk tovább, hogy megmaradjon a Skate Night. A fiatalok, a felnőttek nagyon kedvelték a megmozdulást. Az első rendezvényünkön ötvenen voltak, az utolsón közel négyszázan. Ez is bizonyítja, hogy népszerű eseményről van szó, amit nem szeretnénk elveszíteni, hiszen Szeged életéhez tartozott.
 

Skate_Night

 
Görkoris tréningek
 

A Szegedi Tornádó SE görkorisai a téli szezonban sem állnak le, rendszeresen tréningeznek. Az edzők várják a sportág iránt kedvet érző fiatalok jelentkezését. Kezdők (5–10 évesek): kedd, csütörtök 18-tól 19-ig, SZVSE-csarnok. Haladók:  kedd, csütörtök 16.30-tól 18-ig, Napos úti tornaterem.

Forrás: delmagyar.hu

Megosztás

img
A MOGSZ döntése alapján az év magyar görkorcsolyásai 2011-ben:

Sántha Blanka Sántha Blanka
és

Dékány Bence Dékány Bence

Kéri Ferenc Edzőjük Kéri Ferenc, aki az év edzője elismerést kapta.
Újdonságok
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Minik! Szombaton (04.16.) Az Intersport előtt bemutatót tartunk! (Napfény park) A bemutató 13:00-kor kezdődik DE a gyülekező fél egy és háromnegyed egy között van. Kori,védők,sisak. Aki csak tud jöjjön, hogy megmutassuk milyen ügyesek vagyunk :) Eszter
2011.04.15
Minik! Ha véletlenül esne az eső kedden vagy csütörtökön (ami kizárt.. ), akkor a Napos úti tornaterembe gyertek! (Izabella hídon át, első lehetőségnél jobbra.. és az utca végén a bal oldalon van az iskola :) ) Az időpont maradt.. 6-7-ig, de ha lehet már háromnegyed 6ra gyertek, hogy időben kezdhessünk!! Addig is mindenki erősen szorítson, hogy süssön a nap.. mert ugye Szombaton verseny.. :)
2011.03.28
Erika Szuper pénteken nem Röszkén, hanem fél ötkor a Sólyomban edz Ferivel! Aki hallja, adja át!!!!! Köszönöm!!!
2011.02.23
Kedden tehát jeges diákolimpia! A Miniknek este Eszter tart edzést, a többieknek az edzés elmarad, azaz az edzés, maga a verseny! Találkozó 13.30 Jégpálya!!!
2011.02.13
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-2-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.
Dékány Bence (Tornádó Team), egyéni szponzora a 2011-es versenyszezonban

Sikeres együttműködést kívánunk!
A Skoda Ikesz 2011 évben Ujvári Réka felkészülését támogatja

Sikeres együttműködést kívánunk!
Hülber Dánielt a 2011-es versenyszezonban a Sole-Mizo Zrt. támogatja

Sikeres együttműködést kívánunk!
Bezárás! Következo versenyünk:
Megnevezés: Országos Diákolimpia Döntő
Kategória: Görkorcsolya
Dátum: 2012-05-25 - 2012-05-25
Helyszín: Hódmezővásárhely, városi görkorcsolyapálya
További részletekért kattints ide!