A pálya

A pályáról

Magyarországon a görkorcsolya még mindig nagyon fiatal sportágnak számít. Hosszú évekig az egyetlen gyorsasági pálya csak Jászberényben volt található, ahol a sportág szövetsége is székel, s ahol már Ifjúsági Európa bajnokságot is rendeztek. Fiatal történelme ellenére van már a sportágnak Európabajnoka Huszár Erika személyében.

A szegedi görkorcsolyások életében hatalmas előrelépés, hogy 2006 őszén megnyílt a minden igényt kielégítő gyorsasági pálya. Elévülhetetlen érdeme van ebben a két edzőnek, Garzó Erikának és Kéri Ferencnek,akik a mostoha körülmények ellenére, szűkös parkolókban népes csapatot neveltek ki és tartottak meg a sportág számára. Hétéves munkájukkal óvodások ezreit tanították meg korizni. Meghonosították Szegeden a külföldön oly népszerű Göris Esteket, a Skate Night-ot, ahol az idén már ötödik éve koriznak immár felnőttek és sportos családok a gyerekek mellett. Ezzel az évek óta folyamatosan emelkedő létszámmal bizonyították, hogy van létjogosultsága a görkorcsolyasportnak Szegeden. Erre volt fogékony Ménesi Imre képviselő úr, aki a várost meggyőzve és lehetőségeit felhasználva segített abban, hogy elkészülhessen végre a várva várt pálya.

Az ünnepélyes megynyitó 2006 szeptemberében egy nagyszerű versennyel vonult be a göris történelembe. Az avatáson a szalagot Szeged város polgármestere Dr Botka László vágta át a Tornádó Team csapatának gyűrűjében.

........és akkor mostmár jöhetnek a világraszóló eredmények!!!!!!

 

 

Megosztás

img
2019-ben a szakma szavazatai alapján a következő elismerésekben részesültek egyesületünk sportolói és fontos személyiségei:

Az Év Ifjúsági Sportolója: Bíró Hanna junior és felnőtt magyar bajnok, junior EB 4. helyezett

Az Év Felnőtt Női Sportolója: Gardi Dominika, felnőtt magyar bajnok EB és VB 8. helyezett

Az Év Felnőtt férfi Sportolója: Erdős Dávid, felnőtt magyar bajnok

Az Év Edzője: Kéri Ferenc

A "Magyarország Görkorcsolyasportjáért" elismerést kapta Gardi János, aki nemzetközileg elismert szaktekintély mind a versenybíráskodás, mind a doppingkérdések területén.

Az "Év Tornádója 2019" elismerést közönségszavazatok és az edzők szakmai véleménye alapján Bíró Hanna érdemelte ki

Újdonságok
Nagypályás jegesek! Sipirc a sportorvoshoz! Január 13-ig kérem a kék könyveket, hogy tudjak nevezni!!!
2016.01.10
Sportolói igazolás a letöltések között! Gyertek pecsételtetni és aláíratni!
2012.09.23
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Minik! Szombaton (04.16.) Az Intersport előtt bemutatót tartunk! (Napfény park) A bemutató 13:00-kor kezdődik DE a gyülekező fél egy és háromnegyed egy között van. Kori,védők,sisak. Aki csak tud jöjjön, hogy megmutassuk milyen ügyesek vagyunk :) Eszter
2011.04.15
Minik! Ha véletlenül esne az eső kedden vagy csütörtökön (ami kizárt.. ), akkor a Napos úti tornaterembe gyertek! (Izabella hídon át, első lehetőségnél jobbra.. és az utca végén a bal oldalon van az iskola :) ) Az időpont maradt.. 6-7-ig, de ha lehet már háromnegyed 6ra gyertek, hogy időben kezdhessünk!! Addig is mindenki erősen szorítson, hogy süssön a nap.. mert ugye Szombaton verseny.. :)
2011.03.28
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-1-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.