Az egyesületről

Egyesületünk 2001-ben alakult, akkor még mindössze nyolc fővel. Időközben az ország legnépesebb és egyben legeredményesebb csapatává nőttük ki magunkat. Közel hatvan gőrkorcsolyás látogatja rendszeresen az edzéseket. Három csoportban dolgozunk. A nagycsoportot Kéri Ferenc vezeti,

a középső csoport Garzó Erika csapata, a legkisebbekkel Kéri Eszter, Kovács Péter és Zádori Orsolya foglalkozik.

Sok sikert éltünk meg együtt, amelyért edző, gyerek és szülő egyaránt nagyon sokat tett.

Rendkívül eredményes és sikeres versenyzői gárdát sikerült kinevelnünk. Szinte minden korosztályban országos bajnokokkal büszkélkedhetünk

Évek hosszú munkájának eredményeként 2006 őszére megépült a minden igényt kielégítő, komoly nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas görkorcsolya pályánk, amelyben Ménesi Imre képviselő úrnak elévülhetetlen érdemei vannak. Az ünnepélyes pályaavató versenyen polgármesterünk Botka László vágta át a szalagot. Azóta ugrásszerűen javultak csapatunk eredményei, amelyek leginkább a rangos külföldi versenyeken mérhetőek.
2005 óta l veszünk részt az Ifjúsági Európa Bajnokságon. Az eddigi legjobb eredményünk egy ötödik hely, ezt mielőbb dobogós helyezésre szeretnénk cserélni. A Magyar váltogatottban eddig Kéri Eszter, Fehér Zoltán, Szalóky Daniella, Dékány Bence, Fürtön Ádám, Monostori Eszter, Török Réka kapott helyet. Kéri Eszter a 2008-ban Spnyolországban , Gijonban megrendezett Ifjúsági Világbajnokságon is kipróbálhatta magát.énykedhet.  Ugyan még nem léptek az EB korosztályba, de mindenképpen ki kell emelnünk két versenyzönket, Sántha Blankát és Hülber Dánielt, akik toronymagasan korosztályuk legjobbjai, és a sportág igéretes reménységei.

Utánpótlásnevelésünk az óvodai oktatásra épül. Hetedik éve tanítjuk a kicsiket. Számukra minden évben megrendezzük a Kengurul nevű játékos görkorcsolyás vetélkedőt, ahol lehetőséget kapnak korosztályukhoz mérten a versenyzés kipróbálására.

Széles tömegsportbázissal rendelkezünk. Öt éven át , havi rendszerességgel rendeztük és szerveztük a Skate Night, azaz a Görkoris Esteket, amely egyedülálló az országban. Májustól szeptemberig havonta több százan görkorcsolyáznak velünk Szeged utcáin.

Megosztás

img
A MOGSZ döntése alapján az év magyar görkorcsolyásai 2011-ben:

Sántha Blanka Sántha Blanka
és

Dékány Bence Dékány Bence

Kéri Ferenc Edzőjük Kéri Ferenc, aki az év edzője elismerést kapta.
Újdonságok
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Minik! Szombaton (04.16.) Az Intersport előtt bemutatót tartunk! (Napfény park) A bemutató 13:00-kor kezdődik DE a gyülekező fél egy és háromnegyed egy között van. Kori,védők,sisak. Aki csak tud jöjjön, hogy megmutassuk milyen ügyesek vagyunk :) Eszter
2011.04.15
Minik! Ha véletlenül esne az eső kedden vagy csütörtökön (ami kizárt.. ), akkor a Napos úti tornaterembe gyertek! (Izabella hídon át, első lehetőségnél jobbra.. és az utca végén a bal oldalon van az iskola :) ) Az időpont maradt.. 6-7-ig, de ha lehet már háromnegyed 6ra gyertek, hogy időben kezdhessünk!! Addig is mindenki erősen szorítson, hogy süssön a nap.. mert ugye Szombaton verseny.. :)
2011.03.28
Erika Szuper pénteken nem Röszkén, hanem fél ötkor a Sólyomban edz Ferivel! Aki hallja, adja át!!!!! Köszönöm!!!
2011.02.23
Kedden tehát jeges diákolimpia! A Miniknek este Eszter tart edzést, a többieknek az edzés elmarad, azaz az edzés, maga a verseny! Találkozó 13.30 Jégpálya!!!
2011.02.13
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-2-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.
Dékány Bence (Tornádó Team), egyéni szponzora a 2011-es versenyszezonban

Sikeres együttműködést kívánunk!
A Skoda Ikesz 2011 évben Ujvári Réka felkészülését támogatja

Sikeres együttműködést kívánunk!
Hülber Dánielt a 2011-es versenyszezonban a Sole-Mizo Zrt. támogatja

Sikeres együttműködést kívánunk!