Tornádós Sikerek Németországban

Igazán értékes nemzetközi sikert könyvelhetett el a Szegedi Tornádó Team Korcsolyázó Sportegyesületének gyorsasági görkorcsolyacsapata.


A hét végén 30. alkalommal rendezték meg a németországi Gross-Gerauban a nagy hagyományokkal rendelkező versenyt, amely egyben nemzetközi válogatóverseny volt valamennyi ország görkorcsolyásainak az idény világversenyeire. Ez a verseny a világ egyik legrangosabb megmérettetése: 24 ország több mint 800 versenyzője állt rajthoz, köztük Európa-bajnokok, világbajnokok.


Nemzetközileg is kiemelkedő teljesítménynek számít Sántha Blanka és Hegedűs Ákos egyéni összetett győzelme, akik nagy csatában, magabiztosan utasították maguk mögé a hatalmas és nagyon erős mezőnyt.


Eredmények, Schüler A fiúk: 1. Hegedűs Ákos. Lányok 1. Sántha Blanka, 5. Sebők Dominika. 2000 m váltó: 2. Tornádó Team (Sántha Blanka, Sebők Dominika). Jugend lányok: 9. Török Réka, 11. Monostori Eszter, 15. Sebők Renáta. 3000 m váltó: 2. Tornádó Team (Monostori Eszter, Török Réka, Sebők Renáta).


A csapat idén több nemzetközi versenyen is rajthoz áll még, ahol további sikerekre számít a két edző, Garzó Erika és Kéri Ferenc.

Kedden 19 órakor ismét megkezdődik Szegeden a görkorcsolyás „őrület", a Skate Night. Évek alatt a város egyik legnépszerűbb tömegsport rendezvényévé nőtte ki magát az esemény, így a szervezők ismét népes résztvevői létszámra számítanak. 18 órától lesz gyülekező a Nagyáruház előtti területen, majd 19 órakort elindul a túrára a minden bizonnyal népes kis csapat. A fejvédő használata kötelező!

    Megjelenés ideje: 2008-05-06
    Megjelenés helye: Délmagyarország 2008.05.06

Megosztás

img
A MOGSZ döntése alapján az év magyar görkorcsolyásai 2011-ben:

Sántha Blanka Sántha Blanka
és

Dékány Bence Dékány Bence

Kéri Ferenc Edzőjük Kéri Ferenc, aki az év edzője elismerést kapta.
Újdonságok
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Minik! Szombaton (04.16.) Az Intersport előtt bemutatót tartunk! (Napfény park) A bemutató 13:00-kor kezdődik DE a gyülekező fél egy és háromnegyed egy között van. Kori,védők,sisak. Aki csak tud jöjjön, hogy megmutassuk milyen ügyesek vagyunk :) Eszter
2011.04.15
Minik! Ha véletlenül esne az eső kedden vagy csütörtökön (ami kizárt.. ), akkor a Napos úti tornaterembe gyertek! (Izabella hídon át, első lehetőségnél jobbra.. és az utca végén a bal oldalon van az iskola :) ) Az időpont maradt.. 6-7-ig, de ha lehet már háromnegyed 6ra gyertek, hogy időben kezdhessünk!! Addig is mindenki erősen szorítson, hogy süssön a nap.. mert ugye Szombaton verseny.. :)
2011.03.28
Erika Szuper pénteken nem Röszkén, hanem fél ötkor a Sólyomban edz Ferivel! Aki hallja, adja át!!!!! Köszönöm!!!
2011.02.23
Kedden tehát jeges diákolimpia! A Miniknek este Eszter tart edzést, a többieknek az edzés elmarad, azaz az edzés, maga a verseny! Találkozó 13.30 Jégpálya!!!
2011.02.13
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-2-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.
Dékány Bence (Tornádó Team), egyéni szponzora a 2011-es versenyszezonban

Sikeres együttműködést kívánunk!
A Skoda Ikesz 2011 évben Ujvári Réka felkészülését támogatja

Sikeres együttműködést kívánunk!
Hülber Dánielt a 2011-es versenyszezonban a Sole-Mizo Zrt. támogatja

Sikeres együttműködést kívánunk!
Bezárás! Következo versenyünk:
Megnevezés: Országos Diákolimpia Döntő
Kategória: Görkorcsolya
Dátum: 2012-05-25 - 2012-05-25
Helyszín: Hódmezővásárhely, városi görkorcsolyapálya
További részletekért kattints ide!