Veszélyben a Skate Night

Veszélyben a Skate Night

Tavaly ötödik születésnapját ünnepelte a Skate Night, azaz a görkoris esték Szegeden. Egyre népszerűbbé vált a tömegsportrendezvény, idén mégis lehet, hogy nem találkozunk vele: megszűnhet.

A Tornádó Team csapata hat évvel ezelőtt gondolt egy merészet, létrehozta a Skate Nightot, azaz a görkoris estéket. Nem ők találták ki ezt a tömegsportrendezvényt, hanem külföldi példát követtek. Több más országban már évek óta sikeresen működött a rendezvény, így adva volt a példa, hogy a Tisza-parti városban is megvalósuljon. Márciustól októberig minden hónap első keddjének estéjén rótták a kilométereket a görkorisok. Idén azonban lehet, hogy nem találkozunk velük.

– Sajnos – kezdte a beszélgetést Garzó Erika, a Tornádó Team egyik vezetője –, két nagyobb támogatónk is közölte velünk, hogy a továbbiakban nem tudja szponzorálni a rendezvényeinket. Ez érzékenyen érint bennünket, hiszen minden görkoris este komoly anyagi kiadással járt. A biztosítás, az útvonallezárás nem két fillérbe került. Talpalunk, megyünk, dolgozunk tovább, hogy megmaradjon a Skate Night. A fiatalok, a felnőttek nagyon kedvelték a megmozdulást. Az első rendezvényünkön ötvenen voltak, az utolsón közel négyszázan. Ez is bizonyítja, hogy népszerű eseményről van szó, amit nem szeretnénk elveszíteni, hiszen Szeged életéhez tartozott.

Borgnine 2009.01.06. 19:59
Ha minden résztvevő bedob egy 500-ast, akkor megvan 200 000, az meg csak fedezi már a biztosítást, nem?
Függetlenül ettől persze az lenne a minimum, hogy ilyenkor a város állja a biztosítás költségeit. Érdekes, rohadék focidrukkerekre nem sajnálunk elbaszni súlyos milliókat?

tűzszekerek
2009.01.06. 17:22
Ez egy segélykiáltás? Meghallja ezt valaki? Vagy Szegeden elképzelhetetlen, hogy a lelkes szervezőket legalább ingyenes útbiztosítással segítsék? Persze ennél sokkal régebbi híres sportesemény is, a szegedi maratoni futóverseny is elhalálozott hasonló problémák miatt. De nem baj, az a lényeg, hogy Szeged a SPORTVÁROS...
Az eddigi támogató pedig nem hibáztatható, ő arra költi a pénzét, amire akarja. Csak remélem, hogy nem egy újabb idegenlégiósra valamelyik nagy hírű csapatba.


    Megjelenés ideje: 2009-01-06
    Megjelenés helye: Délmagyar (csatolva az újságban megjelentekről két hozzászólást. Jól esik, hogy vannak szimpatizánsaink. ...és sajnálnám, ha tényleg vége lenne... Az, hogy sokat dolgoztunk érte, az a legkevesebb. Szívesen tettük, mert mi is nagyon szerettük.)

Megosztás

img
2019-ben a szakma szavazatai alapján a következő elismerésekben részesültek egyesületünk sportolói és fontos személyiségei:

Az Év Ifjúsági Sportolója: Bíró Hanna junior és felnőtt magyar bajnok, junior EB 4. helyezett

Az Év Felnőtt Női Sportolója: Gardi Dominika, felnőtt magyar bajnok EB és VB 8. helyezett

Az Év Felnőtt férfi Sportolója: Erdős Dávid, felnőtt magyar bajnok

Az Év Edzője: Kéri Ferenc

A "Magyarország Görkorcsolyasportjáért" elismerést kapta Gardi János, aki nemzetközileg elismert szaktekintély mind a versenybíráskodás, mind a doppingkérdések területén.

Az "Év Tornádója 2019" elismerést közönségszavazatok és az edzők szakmai véleménye alapján Bíró Hanna érdemelte ki

Újdonságok
Az idei nyári táborok előzetes plakátja a honlap "nyári táborok" oldalán megtalálható
2024.03.05
Ngy örömünkre sok-sok új arcot láthatunk rendszeresen a legkisebbek edzoésein. A szezon legfontosabb tudnivalóiról beszélünk a március 7-i szülői értekezleten a Sólyom utcában az edzés időtartama alatt.
2024.03.03
Nagypályás jegesek! Sipirc a sportorvoshoz! Január 13-ig kérem a kék könyveket, hogy tudjak nevezni!!!
2016.01.10
Sportolói igazolás a letöltések között! Gyertek pecsételtetni és aláíratni!
2012.09.23
MINIK! Aki hallja adja át.. Jövőhéten azaz július utolsó hetében szünetet tartunk. 1 hét pihi után augusztusban folytatódnak az edzések!!!! Addig is mindenkinek jó nyarat. Az Európa Bajnokságon lévőknek pedig tesséék nagyon nagyon szorítani!! Eszter, Niki, Orsi
2011.07.21
Összes újdonság megtekintése

A Tornádó Team görkorisai hálásan megköszönik mindenkinek, aki adója 1%-ával a csapatot támogatta
Adószám:18466553-1-06
Támogatásokat az év folyamán egyéni szponzorként, vagy a csapat támogatójaként az 57400217-11087917 számú bankszámla számon fogadjuk köszönettel.